2011. március 26., szombat

Jay Asher: Tizenhárom okom volt

Túl sokat olvastam erről a könyvről...

Túl jókat, és félek csalódni.
Nem tetszik a borítója ...
............................ mindig halogattam az elolvasását.
Jó, elismerem, szép... de nekem nem eléggé kifejező.

De ha belekezd az ember, nem tudja letenni.
Az első mondattal belekezdünk a történetbe.

Legyen itt a fülszöveg, elöljáróként:
Clay Jensen semmit sem akart tudni Hannah Baker kazettáiról. Hannah meghalt - gondolta -, magával kellett volna vinnie a titkát. Aztán Hannah hangja közölte Clay-jel, hogy az ö neve is elhangzik a kazettákon és az is, hogy Clay valamilyen módon felelős a haláláért. Aztán Clay egész éjszaka a kazettákat hallgatta. Hannah szavai nyomán bejárta a városkájukat... és amire fényt derített, az örökre megváltoztatta az életét.

Nagyon szomorú történet, néhol bosszantó, néhol könnyfakasztó.
Mégis minden tini kezébe odaadnám.

Ha visszaemlékszem erre az időszakomra, hát bizony nekem is megfordult sok idióta gondolat a fejemben. Kinek nem? Tegye fel a kezét, akit soha nem csúfoltak, soha nem akadályoztak pl. a szülei valamiben, aki nem gondolt arra, hogy igazából nem is szeretik, aki nem érezte hogy máshogy szeretne élni.
Sokan azt mondják, az öngyilkosság gyávaság, mert menekülés az élettől, a problémáktól.
Ezt eddig sem gondoltam .... vagy nem teljesen így gondoltam.... Most a második "öngyilkos" könyv után, egyre inkább azt gondolom , nagyon sok bátorság kell az élethez, hogy annak minden csapását felemelt fejjel elviseljük, de bizony nagyon nagy bátorság kell ahhoz is, hogy kilépjünk ebből.
Elgondolkodtató - s leginkább a mostani világunkban - figyelünk-e eléggé egymásra?

No még egyszer, mert fontos!

FIGYELÜNK-E ELÉGGÉ EGYMÁSRA???

És szerintem ez a legfőbb kérdés és mondanivaló.
Mert ha időben észrevesszük a jeleket.... Mert ha nem csak magunkkal foglalkozunk.... Mert ha őszintén meghallgatunk másokat....

2011. március 25., péntek

Michelle Richmond : A köd éve

Abby sétálgat a tengerparton, fotókat készít, miközben körülötte szaladgál a vőlegényének a kislánya, Emma.
Egy pillanatra elkalandozik a figyelme, s a hatéves kislány eltűnik a szeme elől. Szólongatja, keresi, de kislány elveszett a ködben. Mondhatnánk, köddé vált. Semmi nyoma, vödröstül, mindenestül eltűnt. Az első gondolata , mint minden szülőnek, biztosan bújócskázik. A második gondolata: visszament az autóhoz.

Elrabolták? Vízbe fulladt? Értesíti a rendőrséget, a vőlegényét.
Valahogy így kezdődik a story.

A könyvtári példányom elejére rá volt írva: krimi.
Kis jóindulattal nevezhetném annak, de számomra ennél több.

A könyv szerintem egy ragyogóan megkomponál elmélkedés, filozofálás az emlékezetről, a tehetetlenségről, a tenniakarásról, a reményről.Aki a pörgős, cselekményes történeteket kedveli, nem biztos, hogy élvezni fogja, de aki kicsit is hajlik a töprengés felé, az nagyon fogja élvezni.

Olyan sokszor előfordul velünk... olyan sokszor gondolunk arra, mi lett volna, HA....
ÉS ilyen töprengésekkel van tele ez a regény.

Különösen élveztem azokat a részeket, melyeknél mintha szakirodalmat használt volna fel. Pl. vannak akik úgy hívják elő az emlékeiket illetve azok apró részleteit, mintha egy szobán mennének keresztül. Vagy az elmélkedés arról az emberről, aki nem emlékszik az öt perccel ezelőttre, de tisztán emlékszik a gyermekkorára.
Vagy pl. a blokkoláselmélet : amikor az erőfeszítés, hogy emlékezzünk, távolabb sodor minket a keresett szótól és ehelyett egy másik szó felé térít el.- ezek a szavak a betolakodók.
Ez ugye a "nyelvem hegyén van" érzés.

Csupa olyan érzést mutatott, melyet mindannyian érzünk nap mint nap.

"Tudatára ébredni, hogy keresni kell, annyit tesz, mint elkezdeni a keresést. Nem keresni annyit tesz, mint remény nélkül élni"

Remek könyv. És nem utolsó sorban tetszik a ruhája is :)

Az eredeti fülszöveg:
Vannak az életben pillanatok, amelyeket nem lehet visszafordítani. Abbynek csak néhány másodpercre kalandozott el a figyelme, s Emma, vőlegénye hatéves kislánya, eltűnt a San Franciscó-i tengerparton, beleveszve a ködbe. Mi történt Emmával? Elrabolták? Vízbe fulladt? Abby az egyetlen, aki mindvégig nem adja fel a reményt. Az emlékezet apró szilánkjait rakja össze, hogy eljusson ahhoz az egyetlen másodperchez, amely elvezeti a megoldáshoz. Egy különleges szörfdeszkát kell megtalálnia, a szőke férfit, a sárga furgont. Abby Costa Ricára indul... Michelle Richmond regénye 2007-ben elnyerte a The Book of the Year (Az év könyve) díjat az Egyesült Államokban, nyolc nyelvre fordították le. A regényből hamarosan film készül.

2011. március 5., szombat

Nick Hornby: Betoncsók

Fülszöveg:  A tizenhat éves Samnek mindene a gördeszka: ott van a szobája falán Tony Hawknak, a világ legnagyobb deszkás bajnokának a posztere, és vele beszéli meg élete kisebb-nagyobb problémáit. Hogy éppen milyen trükköket gyakorol, meg azt is, hogy mostanában milyen jól alakulnak a dolgai. És hogy szerelmes lett. Sőt lefeküdt Aliciával. Életében először szexelt!! Sam tudja, hogy vigyáznia kell: nem akarja megismételni azt a hibát, amit az anyja követett el tizenhat éves korában. (Ebből könnyen ki lehet számolni, hogy az anyja harminckét éves. És mellesleg olyan jó csaj, hogy Sam egyik barátja szívesen járna vele. Amíg rá nem jön, hogy mekkora korkülönbség van köztük.) Sam tehát próbál vigyázni, mert ő igenis el fogja végezni az egyetemet. Nem úgy, mint az anyja, az apja vagy a nagypapája, akik mind valami hülyeséget csináltak tizenéves korukban, s aztán bánhatták egész életükben. Sam csak azt nem tudja még, hogy "az ember őrizkedhet a bajtól az életének nagyjából minden egyes percében, leszámítva, mondjuk, öt másodpercet, és az az öt másodperc a lehető legnagyobb bajba sodorhatja". Nick Hornby új regénye arról szól, hogy mihez kezdhet egy tizenhat éves fiú, akinek öt másodperc miatt fenekestül felfordul az élete. Úgy, hogy még Tony Hawk sem tud segíteni rajta. Vagy mégis?


 
Nick Hornby 50 évesen írta ezt a könyvet, mégis mintha valóban egy tinédzser írta volna. 
Pontosan átérezzük a tinik érzéseit (a deszkázás a legfontosabb, vagy mikor jön el az a lány aki szexelni akar). Amikor bekövetkezik a baj, az első gondolata a menekülés. Mint a kisgyermeknél, amikor a szemét befogva "bújik el". Mérlegeli a rosszat és a rosszabbat, miközben érzi, de még nem tudja hogy baj van.
Pontosan tudja melyik az az 5 másodperc ahol elromlott az addig szépen alakuló élete.
Utólag sokmindent másként lát ( a történet elmesélésekot 18 éves), tudja mi lett volna a helyes, de változtatni nem tud rajta. Segítségére van TH, a példakép és hogy álmában többször is az időben előrerepül.
Ugyan pillanatnyilag az időugrás zavaró, de visszatérve nyugtatóan hat rá. Van tovább.....
Sokkal biztosabban cselekszik és a történet során szép lassan érett, felelősségteljes felnőtt lesz belőle.
 
Jó könyv volt, olvasmányos, érdekes, a lehetőségekhez képest fordulatos. 
Valószínűleg kötelezővé tenném a sulikban, mert tanulmányozható és tanulságos a történet .

2011. március 1., kedd

Friedrich Dürrenmatt : A bíró és a hóhér

Kisregény vagy kriminovella.

Egy kisvárosban az út szélén egy autóban találnak egy lelőtt férfit.
Egy rendőr az áldozat. De ki lőtte le és miért ?
Nyomozni kezd (nos nem Helyszínelők módjára, csak amolyan Colombo-san) a gyomorfekélyes öreg Barlach felügyelő.
A történet során szinte elveszti jelentőségét a meggyilkolt ember szerepe.
Ami kiemelkedik, a felügyelő és a  bűnöző, akit negyven évvel ezelőtt megismert, valamint a kettőjük közt kialakult kapcsolat. Barlach negyven éve üldözi Gastmann-t ,a tettest, a bűnözőt, próbálja rábizonyítani a tettét, de ezidáig sikertelenül.
Gastmann időközben vagyonos és befolyásos ember lett, míg Barlachnak csak egy gyomorbaj -annak is a végső stádiuma- jutott.

Érdekes novella volt.