2011. február 20., vasárnap

Nick Hornby: Hosszú út lefelé

London, december 31. Általában az emberek ilyenkor ünnepelnek, buliznak, többé-kevésbé boldogan. A négy főhős ezen az éjjelen találkozik egy toronyház tetején. Mindannyian ugyanazzal a céllal mennek fel : leugrani. Úgy érzik kilátástalan az életük. Négy különböző ember, négy különböző sors, négy probléma.

Martin, a lecsúszott műsorvezető, akit a családja sem akar látni, mert lefeküdt egy 15 éves lánnyal és ezért börtönben ült. Maureen, akinek az életét ötvenévesen is kitölti a fogyatékkal született gyermeke ápolása. JJ az amerikai rockzenész, aki céltalannak érzi az életét az együttese és a barátnője nélkül, és Jess az elkényeztetett, önző 18 éves csitri, aki banálisnak tűnő probléma miatt akar véget vetni az életének. Igazából egyiknek sincs mersze hozzá, de ezt bevallani sincs erejük.

Meghallgatják egymás történetét majd összefognak és lejönnek. Ezzel mintegy haladékot kapnak a végleges döntésig. A négy ember sorsa kezd összefonódni, a határidő egyre kijjebb tolódik és ezen idő alatt a szereplők és vele az életük, sorsuk változik.  Megoldást keresnek a másik problémájára pedig nem is igazán kedvelik egymást. Az útkeresésük során magukba tekintenek, szembenéznek olyan dolgokkal, amikkel korábban nem tudtak vagy nem mertek.

Azt hiszem egy ilyen tükörre sokunknak lenne rendszeresen szüksége.

2011. február 13., vasárnap

Ken Follett : Titánok bukása

Kivégeztem.
A könyv olvasása közben rájöttem (ismét) , a töri nem nekem való.
Follett-et a Katedrális és az Idők végezetéig története miatt kedvelem.
Bár ne érzetem magamban késztetést, hogy a többi könyvét is elolvassam.
Valószínűleg azért, mert túl történelminek tűnnek a könyboríók.
A Titánok bukásá-ban jó a történet, kedvelem a szereplőket, Follett jól szövögeti a sorsokat és a szálakat, de sajnos a történelmi részek nem kötöttek le. Velem van a hiba.
A fronton való élet (halál) leírásával nem volt bajom, a problémám ott kezdődött, hogy stratégiai leírások voltak benne, sok évszámmal,helyszínnel..... 
Ettől függetlenül valószínűleg el fogom olvasni a többi részt is, mert kíváncsivá tett.
Érdekel a szereplők és azok családjainak sorsa.
De álljon itt a hivatalos tartalom :

A titánok bukása a század történelmének első húsz, felkavaró éve, amely nemzetek bukását és felemelkedését hozta. A cselekmény középpontjában egy angol arisztokrata, Fitzherbert gróf áll, akinek Elisaveta orosz hercegnő a felesége. Miközben a gróf a walesi szénbányákban szipolyozza ki a bányászokat, kastélyában uralkodókat és diplomatákat lát vendégül.
Ezen diplomaták egyike a rejtélyes Walter von Ulrich gróf, a német követség attaséja, aki beleszeret a gróf szabadgondolkodású húgába. A vendégek közt több különös alak is felbukkan. Egyikük Wilsonnak, az Egyesült Államok elnökének személyi titkára. Amerikában pedig él egy orosz üzletember, Vyalov, akiről mindenki tudja, hogy a szesztilalmat kihasználva tett szert roppant vagyonára. Vyalov szolgálatába szegődik, majd elcsábítja annak lányát Lev Peskov lovász, aki hamis útlevéllel vándorolt ki Petrográdból. Bátyja, Grigorij Peskov öntudatos munkás, a kommunista vitakör tagja, majd az 1917-es oroszországi forradalom egyik vezetője. Lenin és a bolsevikok győzelme után komisszárként a Kreml egyik elegáns lakásába költözhet be családjával.
Ezeknek a világ különböző részein élő családoknak a sorsa a nagy történelmi események, elsősorban a világháború során egymásba kapcsolódik.
A titánok bukása – Ken Follett többi regényéhez hasonlóan – izgalmas, mesterien felépített cselekményű regény, amely megmutatja, hogyan sodródott bele Európa és Amerika az első világégésbe.

2011. február 1., kedd

Christopher Moore

  

Azt hiszem a nagy Vámpíros könyváradat okozta ( hol van már Bram Stoker...), hogy dacoltam a polcokon figyelő véres, romantikus könyvekkel.
Nem akarok lamúros vámpíros beleszeretős átváltozós könyvet olvasni. - ahogy még mindig nem tettem meg

Aztán valaki figyelmembe ajánlotta a "Vérszívó démonokat". Nézegettem,forgattam ... nem is tudom, ... nos legyen... alapon elkezdtem.

Meg kell mondjam Moore nem normális. :)
Nem sokszor fordult elő velem, hogy tömegközlekedési eszközön egyedül utazva felröhögjek.
Hát Moore kiváltotta belőlem.
Ez lett a kettőnk közti elkötelezettség (szerelem) kezdete.
Minden könyve humoros, nagyon jó karakterekkel, jó story-val.
Néha az egyik könyv mellékszereplője a másikban előrébb lép.
(ha valakinek ismerős a Mocskos meló boltjába belépő vörös hajú bombanő)
Mégis a nagy kedvencem (azt hiszem) Biff. Ebben azt élvezem, hogy az ismert bibiliai történeteket újra írja, kicsit (na jó, nagyon) másképp, mégis egyensúlyban tartva a főszerelők jellemét (a csúnya beszéd is belefér) és a történetet.
Meg kell jegyezzem, a borítók nem tetszenek. Kicsit értem....-  hisz Moore nem normális, de szerintem borító alapján nem olvastam volna el.

Elmaradtam...

Majdnem elfeledkeztem Jodi Picoult-ról.
Nagyon szeretem a könyveit. Az első könyv olvasása után tudtam, hogy ő az egyik kedvencem lesz.
Többen kérdeztek: te nem olvastad a nővérem hugát? Hát nem. És persze dacból nem is ezzel kezdtem.
Azt hittem valami romantikus tingli-tangli, ezért az első könyvem tőle az "Elrabolt az apám".
Nos Jodie elrabolt engem is. Ezután nem volt megállás, el kellett olvasnom a megszerezhető könyveit.


      
      
Minden könyvében felvet egy problémát (általában morális problémát) amit minden nézőpontból megvizsgál.

Hisz oly könnyen mondjuk ki : Nincs joga senkinek elrabolni egy gyereket. De vajon mi a "rablás"?
De honnan tudhatjuk mi vitt egy embert idáig? Kivülállóként hogyan dönthetjük el, hogy mi a jó, és mi nem az? VAjon érdekel-e valakit az elrabolt véleménye? És az elrabolt tudja-e hogy ő elrabolt?

Könnyen egyetértünk egy szülővel, aki mindent megtesz a gyermeke megmentéséért. De vajon tudjuk-e mi van a másik oldalon? Mit érez a gyerek? Akarja-e a segítséget? Meddig mehet el egy szülő? - s persze még egy csomó kérdés, de azzal elmesélném a történetet. 

A híradóban látjuk, lövöldözés volt egy amerikai iskolában. De vajon mi váltja ki, ha nem az őrület? Mi vezethet idáig? Mindannyian voltunk olyan helyzetben, hogy kinevettek a társaink.(ma közkedvelt a Lúzer kifejezés) Vagy mi nevettünk ki másokat? Vajon belegondoltunk valaha, hogy ez milyen hatással van a másik emberre? Mit érzeznék, tennék ha én vagyok az elszenvedő fél - akit bántanak, akár mentálisan, akár fizikailag? Mit éreznék,tennék ha én lennék az "elkövető" ? Mit éreznék,tennék, ha én vagyok a szülő? 

Ezekre a kérdésekre sosincs válasz. Mert a válasz mindig attól függ, hogy én melyik oldalon éltem meg a történést és mennyire ismerem a történés előzményeit, és a körülményeket.. 
Jodie Picoult megpróbál rámutatni arra, hogy meg kell ismernünk (esetleg értenünk) a lemez másik oldalát is.


Ui: A szívtől szívig kísértetiesen hasonlít King Halálsoronjához, ezért nem annyira tetszett.
Ui2: A borítók nem győztek meg.A kiolvasás után sem értem a borítóterveket, kettőnél egyáltalán nem találok kapcsolatot a könyv és a borító között.
De lehet hogy velem van a baj.